„A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér,
hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.”

(Richard Bach)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Kollégák!

 

A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság, az MTA SZAB Reprodukciós Egészség Munkacsoportjával, a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Megyei Tagkórházzal közösen immáron tizenharmadik alkalommal rendezi meg Gyulán, 2022. június 18-án „A megelőzés szolgálatában” című tudományos rendezvényt.

Az idei rendezvényünk a A Magyar Nőorvos Társaság Délkelet-magyarországi Szekciójának „gemini” kongresszusaként kerül megrendezésre. Illetve a Szerb-Magyar Nőgyógyász Baráti Társaság V. találkozója is ezen kongresszus keretében történik.

Az évente megrendezett konferenciáink jó alkalmat biztosítanak a különféle kérdések interdiszciplináris megvitatására. Ebben az évben fő témakörünk – a kormányunk által is támogatott – reproduktív egészségvédelem, a család egyéni és társadalmi jelentősége.

Szeretettel várjuk Önöket Gyulán! Jó lesz újra együtt lenni hazai és külföldi barátainkkal. A szakmai tanácskozást követő fakultatív programok a regionális konyhán túl kulturális szempontból is feltöltődést és kikapcsolódást nyújtanak!

osztályos
DR. PÁRDUCZ LÁSZLÓ

MCSNTT elnöke

DR. BECSEI LÁSZLÓ

BMKK főigazgató főorvos

A kongresszus védnökei

Fővédnökök:

Prof. Dr. Németh Gábor
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészet-Nőgyógyászati Klinika igazgatója
SZTE ÁOK, Általános, Szak-és továbbképzési dékánhelyettes

 

Bábiné Szottfried Gabriella
Országos Kórházi Főigazgatóság
Népegészségügyért és Prevencióért Felelős Főigazgató-helyettes

 

Helyi védnökök:

 

Dr. Becsei László
A Békés Megyei Központi Kórház
Főigazgató főorvosa

Dr. Görgényi Ernő
Gyula város polgármestere

A konferencia témája:

-„A megelőzés jobb mint az abortusz, a koraszülés, a COVID…”

Előadás megtartása

A kongresszuson résztvevők előadás megtartására  és poszter bemutatására jelentkezhetnek.
A kongresszusra a megadott témákat érintő előadások címeit a szerzők megjelölésével várjuk a parduczlaszlo@gmail.com e-mail címre.

Beküldési határidő: 2022. június 1.
A megadott dátum után érkezett előadás címet nem áll módunkban elfogadni. Az előadások elfogadásáról írásbeli értesítést küldünk minden jelentkező számára.

Az előadó teremben biztosítjuk a számítógépes vetítés lehetőségét.

Poszter:
A kongresszusra a megadott témákat érintő poszterek címeit várjuk a parduczlaszlo@gmail.com e-mail címre.

Kérjük, hogy küldjék el a poszter címét, az előadók nevét, a levlezési e-mail címet és maximum 100 szavas összefoglalót.

Benyújtási határidő: Június 1.

A poszter mérete: A0 (90×120 cm)

A poszterek elfogadásának alapfeltétele: a szerzők közül, legalább egy a kongresszus regisztrált résztvevője legyen.

A legjobb posztereket díjazzuk, bemutatási lehetőségként 2-3 dia elkészítését kérjük.

Tudományos információ

Dr. Párducz László

Tel.: +36 30 983 7296

E-mail.: parduczlaszlo@gmail.com

Technikai információ

Szervezők:

 

A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság

Bankszámlaszám: 10102842-01847400-01005002

Adószám:19024749–1–41