Tisztelt Kongresszusi Résztvevők, Kedves Kollégák!

 

A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság 2022. évi XLI. Kongresszusa 5 év után visszatér Debrecenbe.
Ez mindig különleges esemény számunkra, hiszen klinikánk a gyermeknőgyógyászat területének évtizedek óta elismert és elkötelezett hazai és nemzetközi képviselője.
Az elmúlt évek eseményei, a pandémia és az egészségügy strukturális átalakulása, számos új kihívás elé állított minden orvost és a gyermeknőgyógyász közösséget egyaránt.
A jövőre nézve kiemelten fontosnak tartjuk választott szakterületünk népszerűsítését a fiatalabb generáció körében. Ennek jegyében megrendezésre kerülő kongresszusunkra különlegesen kedvezményes regisztrációval várjuk a szakterület iránt érdeklődő szakorvosjelölteket, amelyen a magas szakmai színvonalat a gyermeknőgyógyászat hazai és nemzetközi vezető képviselői mellett a társszakmák jeles előadói által tartott referátumok és előadások garantálják.
Mindezek mellett rendhagyó programokkal és rendezvényekkel a hétvége kellemes eltöltése is garantált a méltán híres debreceni Nagyerdő ölelésében.

Kongresszusunk akkreditációja folyamatban van, így a résztvevők számára kreditpont szerzési lehetőséget is biztosít.
A rendezvény legfontosabb információit megtalálják a kongresszusi értesítőben és honlapunkon egyaránt!
Elnökként és a helyi szervezőbizottság vezetőjeként bízom benne, hogy méltó házigazdái leszünk társaságunk XLI. Kongresszusának.

 

Dr. Krasznai Zoárd PhD, Med. Habil.

Debreceni Egyetem Klinikai Központ

Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója

Gyermeknőgyógyász Társaság elnöke

A Kongresszus védnökei:

Dr. Papp László

Debrecen város polgármestere

Prof. Dr. Szabó Zoltán

Debreceni Egyetem Klinikai Központ Elnöke

Dr. Mátyus László

Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Kar Dékánja

 

 

A Kongresszus tiszteletbeli elnöke:

 

Prof. Emeritus Dr. Borsos Antal

a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság örökös tiszteletbeli elnöke

 

A Kongresszus elnök házigazdája:

Dr. Krasznai Zoárd PhD, med. habil.

Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója,

a Gyermeknőgyógyász Társaság elnöke

Szervező bizottság:

 

Dr. Krasznai Zoárd PhD, med. habil.

Dr. Juhász Alpár Gábor PhD

Dr. Lampé Rudolf PhD, med. habil.

Dr. Molnár Szabolcs PhD

Dr. Párducz László PhD

Dr. Lukács Luca

 

 

A fő témák:

  • Reprodukciós egészségvédelem
  • Gyermeknőgyógyászati megbetegedések
  • HPV elleni védőoltások kérdései
  • Fogamzásgátlás serdülőkorban
  • Sürgősségi fogamzásgátlás
  • Fejlődési rendellenességek sebészeti rekonstrukciós műtétei
  • Gyermeknőgyógyászati endokrinológia
  • Serdülőkori pszichés zavarok
  • A jog és a serdülőkor kérdései
  • Gyermeknőgyógyászati határterületi kérdések

 

A fő témák körében (de nem kizárólagosan) várjuk előadások bejelentését, illetve számos téma tekintetében hazai és nemzetközi meghívott előadók referátumai is szerepelnek a programban.

A fiatal kollégák számára a kongresszus során külön blokkban biztosítunk lehetőséget érdekes esetek bemutatására 5 perces előadások formájában a gyermeknőgyógyászat bármely területéről. Hívunk mindenkit, ossza meg velünk az elmúlt évek legérdekesebb, tanulságos eseteit!

 

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság vezetősége 2022.

 

ELNÖK:

Dr. Krasznai Zoárd PhD, med. habil.

klinikaigazgató, egyetemi docens

Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

4032 Debrecen, Nagyerdei krt 98.

Tel: +36/52/255705

Email: krasznai.zoard@med.unideb.hu

 

ALELNÖK:

Dr. Párducz László PhD
Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház
Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
osztályvezető főorvos
5700 Gyula
Semmelweis I. u. 1.
Tel.: +36-66/526-594
Mobil: +36-30/9837-296
E-mail: parduczlaszlo@gmail.com

 

TITKÁR:

Dr. Varga-Tóth Andrea PhD
Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
6725 Szeged Semmelweis u. 1.

 

SZERVEZŐ TITKÁR:

Dr. Juhász Alpár Gábor

 

TAGOK:

 

Dr. Juhász Alpár Gábor

Dr. Párducz László

Dr. Krasznai Zoárd

Dr. Varga- Tóth Andrea

Dr. Szőczei Beáta

Dr. Kanizsai Beáta

Dr. Ujházi András

Dr. Kovács Réka

Dr. Molnár Imre

 

PÉNZÜGYI FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

Dr. Bálint Írisz Boglárka

egyetemi tanársegéd

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ

Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

7624 Pécs, Édesanyák útja 17.

Dr. Pócsi Tamás

főorvos

B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház

Semmelweis Tagkórház

Szülészet – Nőgyógyászati Osztály

3530 Miskolc, Mártírok u. 2.

Helyszín:

 

MTA Debreceni Akadémiai Bizottság székháza

4032, Debrecen, Thomas Mann utca 49.

 

Kezdés: péntek 10.30

Regisztráció: 10:00

Debrecen belvárosában, a parkolás mindenütt díjköteles. A DAB székház környékén ingyenes parkolásra van lehetőség. A DAB székház a 2-es villamos vonalán található, a megálló közvetlenül a székház előtt van, így Debrecen belvárosából és a Hotel Óbesterből is könnyen megközelíthető.

Térkép

A tudományos program és az összes kísérő rendezvény kizárólag a regisztrációban kapott névkitűzővel látogatható, melyhez szíves megértésüket kérjük.

Regisztrációs díjak 2022. augusztus 15-ig történő befizetéssel 2022. augusztus 15. után történő befizetéssel
Résztvevő szakorvos 35.000.-Ft 45.000.-Ft
Résztvevő szakorvosjelölt 20.000.-Ft 25.000.-Ft
Előadást bejelentő szakorvosjelölt, vagy fiatal szakorvos 35 éves korig 10.000.-Ft N.A
Szakdolgozó 20.000.-Ft 20.000.-Ft
Kísérő 15.000.-Ft 20.000.-Ft

 

A kongresszus részvételi díját a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság számlaszámára kérjük utalni, megjegyzésben a kedvezményezett megnevezésével. Kérjük, hogy a pontos számlázási címet a regisztráció oldalán szíveskedjen feltüntetni. Céges regisztráció esetén amennyiben szükséges a gjuhasz@hotmail.com email címen és a 06/30/6313315 telefonszámon tudnak egyeztetni kollégánkkal.

A résztvevők regisztrációs díja tartalmazza: tudományos programon való részvételt, programfüzetet, az akkreditáció díját, a kávészüneti ellátást és a 2022.09.09-i ebédet, a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság éves tagdíját.

 

Azon 35 év feletti résztvevő szakorvos tagjainknak akik a 2022-es tagdíjukat 2022.07.01-ig rendezik, a fenti árakból 5000 Ft. kedvezményt biztosítunk.

 

Kísérők regisztrációs díja tartalmazza: kiállítás látogatását, a kávészüneti ellátást.

Regisztráció

Szálláslehetőségek:

Szálláslehetőségek megtekintése

BEFIZETÉS

Előzetesen számlát céges támogatás esetén annak a cégnek küldünk, amely e-mail-en vagy levélben hivatalosan elküldi szándéknyilatkozatát a támogatás mértékéről. Regisztrációját akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díja bankszámlánkra vagy postai úton hozzánk beérkezik. Számlát csak a regisztrációs lapon jelzett címre tudunk kiállítani, befizetésének beérkezése után. A számla kiállítása után másik számlát küldeni, számlát korrigálni nem áll módunkban.

Kérjük, hogy a közlemény rovatban szíveskedjen feltüntetni nevét.

LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS

Regisztrációs díjának visszafizetése – annak elküldése után – 2022. július 30-ig lehetséges. Ezután a kötbér 100%-os!

Szponzorált előadás

Rendezvényünkön lehetőség van szponzorált előadások megtartására, további információkról kérjük a gyermeknogyogyaszkongresszus@gmail.com e-mail címen, vagy a +36302561824 telefonszámon tájékozódjon.

Kiállítási lehetőség

Rendezvényünkön lehetőség van kiállítóhelyek bérlésére, további információkról kérjük a gyermeknogyogyaszkongresszus@gmail.com e-mail címen, vagy a +36302561824 telefonszámon tájékozódjon.

Programfüzet

Lehetőség van rendezvényünk programfüzetében való hirdetésre, további információkról kérjük a gyermeknogyogyaszkongresszus@gmail.com e-mail címen, vagy a +36302561824 telefonszámon tájékozódjon.

Elhelyezett reklám díja: 100.000 Ft + ÁFA

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság

Székhely:
DEBRECENI EGYETEM KLINIKAI KÖZPONT
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98
Levélcím: 4032 Debrecen, Pf. 37.
Számlaszám: Budapest Bank 10102440-07806100-01003002

Tudományos Információ

 

Dr. Krasznai Zoárd PhD, med. habil.

Tel.: +36 20 231 4440

E-mail: krasznai.zoard@med.unideb.hu

 

Dr. Molnár Szabolcs PhD

Tel.: +36302561824

E-mail: molnar.szabolcs@med.unideb.hu

 

Dr. Párducz László PhD

Tel.: +36 30 983 7296

E-mail.: parduczlaszlo@gmail.com

 

Dr. Juhász Alpár Gábor PhD

Tel.: +36-20 390- 6073

Email: juhasz.alpar@med.unideb.hu

Szállás 2022.09.08.-2022.09.10.

Debrecen

A konferencián résztvevők szállásainak foglalását kérjük egyedileg rendezni. 2022.09.09.-n Debrecenben tartja nagygyűlését a Magyar Sebész Társaság nagy számú résztvevővel, ezt a foglalások időzítésénél érdemes figyelembe venni. Az alábbi hotelekből sétával (Villa Hotel) illetve a 2-es villamossal könnyen megközelíthető a konferencia helyszíne. A jelenleg érvényes árak későbbi foglalás esetén tájékoztató jellegűek.

Mercure Debrecen

 

https://all.accor.com/hotel/B7T5/index.en.shtmlh

 

A Mercure Debrecen 155 szobájából 101 Classic szoba (ebből 2 mozgáskorlátozott szoba), 11 Superior szoba, 10 Privilege szoba, 13 Junior lakosztály és 20 apartman áll a vendégek rendelkezésére.

A Classic szobák légkondicionáltak, 43’ LCD TV-vel, telefonnal, minibárral, szobaszéffel, pipereholmival, hajszárítóval, ingyenes wifi-vel és vízforralóval felszereltek.

A Superior szobák a Classic szoba szolgáltatásain felül kényelmes kanapéval, Nespresso kávéfőzővel, puha fürdőköpeny és papucs bekészítéssel egészülnek ki.

A Privilege szobák és Suite lakosztályok a Superior szoba szolgáltatásain felül további extra fürdőszobai bekészítésekkel (fésű, fogmosó-, borotválkozó-, varrókészlet, valamint cipőtisztító szett) állnak a vendégek rendelkezésére.

Rendezényre felajánlatott kedvezményes szobaárak:

  • Classic double/twin szoba 1 főre: 37.000 Ft / szoba / éj
  • Classic double/twin szoba 2 főre: 41.000 Ft / szoba / éj
  • Superior double/twin szoba 1 főre: 45.200 Ft / szoba / éj
  • Superior double/twin szoba 2 főre: 49.200 Ft / szoba / éj
  • Privilege double/twin szoba 1 főre: 49.300 Ft / szoba / éj
  • Privilege double/twin szoba 2 főre: 53.300 Ft / szoba / éj
  • Suite 1 főre: 55.400 Ft / szoba / éj
  • Suite 2 főre: 59.400 Ft / szoba / éj

A megadott árak tartalmazzák: szállás négycsillagos klimatizált szobában, amerikai büféreggeli, a szálloda fitnesz részlegének és szaunájának a használata, törölköző bekészítés, szobatípusnak megfelelően további kényelmi bekészítések, wifi, Áfa.

Az idegenforgalmi adó külön fizetendő, mely 400 HUF / fő / éj.

Lemondási feltételek: 

  • 15 nappal érkezés előtt kötbérmentesen lemondható
  • 14-7 nappal érkezés előtti lemondás esetén a megrendelt szolgáltatások összértékének 50%-át a szálloda kötbérként kiszámlázza.
  • 6 nappal érkezés előtti lemondás vagy lemondás nélküli meg nem jelenés esetén a megrendelt szolgáltatások összértékének 100%-át a szálloda kötbérként  kiszámlázza.

Fizetési feltételek: a teljes összeg előre átutalással előlegkérő levelünk alapján, az előlegkérő levél kézhezvételétől számított 8 napon belül.

A foglaláshoz kérjük az alábbi email címre küldjék el igényeiket hb7t5-re@accor.com , a kedvezmény igénybevételéhez pedig tüntessék fel a levélben a az alábbi „jelszót”: MGYT_XLI.

Hotel Óbester****

https://www.hotelobester.hu

 

1 fő: 21.900 Ft/éjszaka

2 fő: 26.400 Ft/éjszaka

Fenti árak tartalma: szállás svédasztalos reggelivel, kávé-tea bekészítés vízforralóval, parkoló és korlátlan Wifi használata, áfa

Fenti ár az idegenforgalmi adót nem tartalmazza, mely jelenleg, 18 év feletti vendégek esetén: 400 Ft / fő / éjszaka.

Villa Hotel****

 

https://www.villahotel.hu

 

1 fő: 18.200 Ft/éjszaka

2 fő: 24.000 Ft/éjszaka

Fenti árak tartalma: szállás svédasztalos reggelivel, parkolással, illetve ingyenesen vehetik igénybe Wellness házat melyben Finn szauna áll a vendégek rendelkezésére.

Fenti ár az idegenforgalmi adót nem tartalmazza, mely jelenleg, 18 év feletti vendégek esetén: 400 Ft / fő / éjszaka.

Malom Hotel****

 

http://hotel.malomhoteldebrecen.hu

 

1 fő: 19.900 Ft/éjszaka

2 fő: 27.900 Ft/éjszaka

Fenti árak tartalma: szállás svédasztalos reggelivel, parkolással.

Fenti ár az idegenforgalmi adót nem tartalmazza, mely jelenleg, 18 év feletti vendégek esetén: 400 Ft / fő / éjszaka.

A Magyar Sebész Társaság ugyanezen hétvégén rendezi Debrecenben nagy létszámú kongresszusát, így a szállodai szobafoglalásoknál ezt kérjük figyelembe venni, mivel a szabad kapacitás szokottnál gyorsabb ütemű csökkenése várható.

Hamarosan…