„TRILÓGIA”

„Az ember sohase tudja, mi lesz a leglelkesebb és biztatóbb inspiratiónak a végeredménye.”

(Munkácsy Mihály)

Tisztelt Jubileumi Kongresszusi Résztvevők!
Kedves Kollégáink! Barátaink!

A Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság jubileumi negyvenedik kongresszusára  szeretettel és tisztelettel várunk mindenkit.

Emlékezünk majd az elmúlt 40 évre, az elmúlt évszázad ikonikus alakjaira. Megszólaltatjuk a magyar szülészet-nőgyógyászat meghatározó személyiségeit, akik ALKOTTAK, HATOTTAK, UTAT MUTATTAK…

Voltak és vannak  ÖRVÉNYEINK, KÜLÖNBSÉGEINK, betegeink, aktualitásaink. Ismertük és ismerjük azokat a hormonális és pszichoszexuális változásokat, amelyek révén belépünk a felnőtté válás időszakába. 

40 évesek vagyunk.

Mondhatjuk, erőnk teljében…. Vagyunk néhányan,  akik már könnyebben elfáradunk, de érezzük, tudjuk, valljuk, hogy tennünk kell, mindent meg kell tennünk a betegekért, egymásért, a társaságunkért.

Beszélgessünk… ha kell, vitatkozunk, de ne feledkezzünk meg ezen a hosszú hétvégén ünnepelni…

Ünnepeljük a 40 évet itt Gyulán, egymásért, a 40 évért és a rákövetkezőkért. 

Mindent megteszünk azért, hogy ne csak kongresszus, ne csak továbbképzés, hanem felejthetetlen két nap legyen  a Gyulán eltöltött időszak.  

osztályos

DR. PÁRDUCZ LÁSZLÓ PHD.
Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház
Szülészet-Nőgyógyászati osztály osztályvezető főorvosa
Gyermeknőgyógyász Társaság alelnöke

A kongresszus védnökei:

Dr. Bálint Balázs

szülész-nőgyógyász
országos szakfelügyelő főorvos

Dr. Krasznai Zoárd PhD
Med.habil.
Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója

Prof. Dr. Németh Gábor
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szülészeti és Nőgyógyászati  Klinika – Intézetvezetője, egyetemi tanár

 

 

A kongresszus helyi védnökei:

Dr. Görgényi Ernő

Gyula város polgármestere

Dr. Becsei László

Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa

A Kongresszus tiszteletbeli elnöke:

Prof. Emeritus Dr. Borsos Antal
a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság örökös tiszteletbeli elnöke

A Kongresszus elnök házigazdája:

Dr. Párducz László PhD
Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház
Szülészet-Nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa
Gyermeknőgyógyász Társaság alelnöke

Szervező bizottság:

Dr. Juhász Alpár Gábor  PhD

Dr. Párducz László PhD

Dr. Párduczné Dr. Szöllősi Andrea PhD

Dr. Szőczei Beáta PhD

Dr. Varga-Tóth Andrea PhD

 

 

A konferencia elnevezése: ?

A fő témák:

– Reprodukciós egészségvédelem

– Gyermeknőgyógyászati megbetegedések

– HPV elleni védőoltások

– Fogamzásgátlás serdülőkorban

– Sürgősségi fogamzásgátlás

 

A fő témák referátumok keretében kerülnek megtárgyalásra. Emellett rövid esetbemutatásokra nyújtunk lehetőséget. A gyermeknőgyógyászat bármely területéről érdekes esetek prezentációját várjuk a résztvevőktől max. 10-15 perces dokumentált előadás formájában. Hívunk mindenkit, ossza meg velünk az elmúlt évek legérdekesebb, tanulságos eseteit!

 

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság vezetősége 2021.

 

ELNÖK:

Dr. Juhász Alpár Gábor  PhD
egyetemi adjunktus
Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
4012 Debrecen, Nagyerdei krt 98.
Tel: +36-20/390- 6073
Email: juhasz.alpar@med.unideb.hu

 

ALELNÖK:

Dr. Párducz László PhD
Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház
Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály
osztályvezető főorvos
5700 Gyula
Semmelweis I. u. 1.
Tel.: +36-66/526-594
Mobil: +36-30/9837-296
E-mail: parduczlaszlo@gmail.com

 

TITKÁR:

Dr. Varga-Tóth Andrea PhD
Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
6725 Szeged Semmelweis u. 1.

 

SZERVEZŐ TITKÁR:

Dr. Krasznai Zoárd PhD
részlegvezető egyetemi adjunktus
Debreceni Egyetem Klinikai Központ
Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet
4012 Debrecen Nagyerdei krt. 98.

 

TAGOK:

Dr. Csermely Tamás PhD, Med. Habil. 
IFEPAG 
President-Elect of EURAPAG
Secretary General of FIGIJ
egyetemi docens
Privat Dozent, Oberarzt
Landes Klinikum Mödling
Abteilung für Fraunheilkunde und Geburtshilfe
E-mail: csertam@freemail.hu

 

Dr. Krasznai Zoárd PhD
részlegvezető egyetemi adjunktus
Debreceni Egyetem Klinikai Központ
Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet
4012 Debrecen Nagyerdei krt. 98.

 

Dr. Varga-Tóth Andrea PhD
Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
6725 Szeged Semmelweis u. 1.

PÉNZÜGYI FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

Dr. Bálint Írisz Boglárka
egyetemi tanársegéd
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
7624 Pécs, Édesanyák útja 17.
Dr. Pócsi Tamás
főorvos

B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház

és Egyetemi Oktatókórház

Semmelweis Tagkórház

Szülészet – Nőgyógyászati Osztály

3530 Miskolc, Mártírok u. 2.

  

Helyszín:

Park Hotel

5700 Gyula, Part u. 15.

 

Almásy-kastély Látogatóközpont Stefánia-szárny

Gyula, Kossuth Lajos u. 15, 5700

 

 

Kezdés: péntek 09:00

Regisztráció: 08:00

 

Gyula belvárosában, így a Park Hotel körül a parkolás mindenütt díjköteles. A kongresszus ideje alatt parkolóhelyet nem áll módunkban biztosítani, szabad kapacitás függvényében javasoljuk a Park Hotel hátsó parkolóját, illetve a  Csiga kerti parkolót, melyek ingyenesen igénybe vehetők.

Térkép

A tudományos program és az összes kísérő rendezvény kizárólag a regisztrációban kapott névkitűzővel látogatható, melyhez szíves megértésüket kérjük.

Regisztrációs díjak 2021. augusztus 15-ig történő befizetéssel 2021. augusztus 15. után történő befizetéssel
Résztvevő orvos 30.000.-Ft 40.000.-Ft
Szakdolgozó 20.000.-Ft 20.000.-Ft
Kísérő 15.000.-Ft 20.000.-Ft

A résztvevők regisztrációs díja tartalmazza: tudományos programon való
részvételt, programfüzetet, az akkreditáció díját, a kávészüneti ellátást, a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság éves tagdíját.

Akinek rendezve van az éves tagdíja (2020-ban) augusztus 15-ig: 25.000.-Ft a regisztrációs díj

Kísérők regisztrációs díja tartalmazza: kiállítás látogatását, a kávészüneti ellátást.

Szálláslehetőségek:

Időtartam 1 ágyas szoba 2 ágyas szoba
Péntek – Szombat
( 2 éjszaka)
48.400.-Ft / fő / 2éj 76.800.-Ft/ 2 fő / 2éj
Csütörtök – Szombat
( 3 éjszaka)
64.250.-Ft/ fő / 3éj 98.500.-Ft/ 2 fő / 3éj

 

Az ár tartalmazza:
– szállás
– svédasztalos reggeli (péntek és/vagy szombat)
– svédasztalos vacsora (csütörtök és/vagy péntek)
– tányérszervizes 3 fogásos ebéd (péntek és szombat)
– szombat vacsora
– ingyenes, nyitott parkoló használat
– ingyenes wifi
– áfa
– IFA

Egyéb lehetőségek:

(regisztráció birtokában)

Napi jegy (ebéd) 3800 .-Ft / fő
Gála vacsora 7900 .-Ft / fő

 

Online regisztráció

FAKULTATÍV PROGRAMOK

 

SZEPTEMBER 24. PÉNTEK

 

  • Gyulai történetek és legendák – Városnéző séta idegenvezetővel

Minimum létszám: 5 fő

Maximum létszám: nincsen meghatározva

Program díja: 2.500 Ft/fő

Program időtartama: 1-1,5 óra

Kontakt: Kocsis János idegenvezető +36 70 2571222

Program időpontja: 17:15-től előre egyeztetett helyszínről indulva.

https://www.visitgyula.com/gyula-termeszetesen

 

 

  • Sörkóstoló és főzdelátogatás a gyulai Beer Corner Viharsarki Serneveldében

Minimum létszám: 5 fő

Maximum létszám: 12 fő/turnus

Program díja: 1.500 Ft/fő

Program időtartama: 1-1,5 óra

Kontakt: Kereki Zoltán +36 20 4046560

Program időpontja: 14 óra után bármikor előre egyeztetett időpontban, a kongresszus programjaihoz igazodva.

Tartalma: főzdelátogatás, 3×1 dl kóstoló, transzfer 12 fős elektromos kisbusszal. A kisbusz 12 férőhelyes, igény szerint több turnus is indítható.

https://beercorner.hu/

 

  • Evezés az Ó-Fehér-Körösön túravezetővel

Minimális létszám: 2 fő

Maximális létszám: nincs meghatározva, egyszerre 6 fő tud evezni, szükség esetén több turnus is indul

Program díja: 3.500 Ft/fő

Program időtartama: 1 óra

Kontakt: Juhász András +36 30 9071559

Indulás: a Park Hotel előtti stégről

Program időpontja: igény szerint tudnak rendelkezésre állni előre egyeztetett időpontban, akár több turnus evezése is megoldható váltakozva.

https://www.visitgyula.com/gyula-termeszetesen

 

 

SZEPTEMBER 25. SZOMBAT

  • Városnézés Gyulai Kisvonattal

Minimum létszám: 8 fő

Maximum létszám: 50 fő/turnus

Program díja: 1.000 Ft/fő

Program időtartama: 30 perc

Kontakt: Szombathelyi József +36 70 3888595

Program időpontja: 14 óra után bármikor, igazodva a kongresszus programjához.

A kisvonat a Park Hotel előtt veszi fel az utasokat.

https://gyulaikisvonat.hu/

 

 

BEFIZETÉS

Előzetesen számlát céges támogatás esetén annak a cégnek küldünk, amely e-mail-en vagy levélben hivatalosan elküldi szándéknyilatkozatát a támogatás mértékéről. Regisztrációját akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díja bankszámlánkra vagy postai úton hozzánk beérkezik. Számlát csak a regisztrációs lapon jelzett címre tudunk kiállítani, befizetésének beérkezése után. A számla kiállítása után másik számlát küldeni, számlát korrigálni nem áll módunkban.

Kérjük, hogy a közlemény rovatban szíveskedjen feltüntetni nevét.

LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS

Regisztrációs díjának visszafizetése – annak elküldése után – 2021. július 30-ig lehetséges. Ezután a kötbér 100%-os!

Szponzori Előadás

Rendezvényünkön lehetőség van szponzori előadások megtartására,  további információkról kérjük a parduczlaszlo@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 30 983 7296 telefonszámon tájékozódjon.

Egy előadás díja: 250.000 Ft + ÁFA.

Kiállítási lehetőség

Rendezvényünkön lehetőség van kiállítóhelyek bérlésére, további információkról kérjük a parduczlaszlo@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 30 983 7296 telefonszámon tájékozódjon.

Kiállítóhely díja: 100.000 Ft/m2 + ÁFA (minimum 3 m2 bérelhető)

Programfüzet

Lehetőség van rendezvényünk programfüzetében való hirdetésre, további információkról kérjük a parduczlaszlo@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 30 983 7296 telefonszámon tájékozódjon.

Elhelyezett reklám díja: 100.000 Ft + ÁFA

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság

Székhely:
DEBRECENI EGYETEM
ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 98
Levélcím: 4012 Debrecen, Pf. 37.
email: gyermekno2017@gmail.com
Számlaszám: Budapest Bank 10102440-07806100-01003002

„A Gyulai Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályáért” Alapítvány

Székhely:
5700 Gyula, Semmelweis u. 1.
email: parduczlaszlo@gmail.com
Számlaszám: 11733027-21185463-00000000

Tudományos Információ

Dr. Párducz László PhD

Tel.: +36 30 983 7296

E-mail.: parduczlaszlo@gmail.com

 

Dr. Juhász Alpár Gábor  PhD

Tel: +36-20/390- 6073
Email: juhasz.alpar@med.unideb.hu