„A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér,
hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.”

(Richard Bach)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Kollégák!

 

A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezete, az MTA SZAB Reprodukciós Egészség Munkacsoportjával és a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Megyei Tagkórházzal közösen immáron kilencedik alkalommal rendezi meg Gyulán, 2017. április 28-án „A megelőzés szolgálatában” című tudományos rendezvényt.

Az idei rendezvényünk az Országos Igazságügyi Konferencia „iker” kongresszusaként kerül megrendezésre.

Az évente megrendezett konferenciáink jó alkalmat biztosítanak a különféle kérdések interdiszciplináris megvitatására. Ebben az évben fő témakörünk – a kormányunk által is támogatott – reproduktív egészségvédelem, a család egyéni és társadalmi jelentősége.

Szeretettel várjuk Önöket Gyulán! Jó lesz újra együtt lenni hazai és külföldi barátainkkal. A szakmai tanácskozást követő fakultatív programok a regionális konyhán túl kulturális szempontból is feltöltődést és kikapcsolódást nyújtanak!

osztályos
DR. PÁRDUCZ LÁSZLÓ

MCSNTT elnöke

DR. BECSEI LÁSZLÓ

BMKK főigazgató főorvos

A kongresszus védnökei

Fővédnökök:

Rétvári Bence

parlamenti államtitkár EMMI

 

 

Helyi védnökök:

Dr. Becsei László
A Békés Megyei Központi Kórház
Főigazgató főorvosa

Dr. Görgényi Ernő
Gyula város polgármestere

 

Szakmai védnökök:
Prof. Dr. Bódis József
A Pécsi Tudományegyetem rektora, A Magyar Nőorvos Társaság elnöke

Prof. Dr. Németh Gábor
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészet-Nőgyógyászati Klinika igazgatója

 

A konferencia témái:

– A családtervezés aktuális kérdései
– Egyházi és állami szerepvállalás a családok életében
– HPV szűrés és fertőzés megelőzésének jelenlegi helyzete
– Őssejt megőrzés jelentősége és lehetőségei
– Orvos technológiai eszközök a korszerű nőgyógyászati ellátásban
– Magzatvédelem felsőfokon
– Menopausa aktualitásai

Helyszín:

Gyulai Törvényszék

Cím:
5700 Gyula, Béke sugárút 38.
Központi telefonszám:
+36-66/562-220
Telefax:
+36-66/463-037
E-mail cím:
birosag@gyulait.birosag.hu

 

 

Kezdés: péntek 13:00

A tudományos program és az összes kísérő rendezvény kizárólag a regisztrációban kapott névkitűzővel látogatható, melyhez szíves megértésüket kérjük.

A résztvevők regisztrációs díja tartalmazza: tudományos programon való
részvételt, a programfüzetet, a pénteki ebédet, a kávészünetet és az MCSNTT éves tagdíját.

 

Regisztrációs díj: 5000 Ft

 

ONLINE REGISZTRÁCIÓ

 

JELENTKEZÉSI LAP LETÖLTÉSE

Előadás megtartása

A kongresszuson résztvevők előadás megtartására  és poszter bemutatására jelentkezhetnek.
A kongresszusra a megadott témákat érintő előadások címeit a szerzők megjelölésével várjuk a parduczlaszlo@gmail.com e-mail címre.

Beküldési határidő: 2017. április 22.
A megadott dátum után érkezett előadás címet nem áll módunkban elfogadni. Az előadások elfogadásáról írásbeli értesítést küldünk minden jelentkező számára.

Az előadó teremben biztosítjuk a számítógépes vetítés lehetőségét.

Poszter:
A kongresszusra a megadott témákat érintő poszterek címeit várjuk a parduczlaszlo@gmail.com e-mail címre.

Kérjük, hogy küldjék el a poszter címét, az előadók nevét, a levlezési e-mail címet és maximum 100 szavas összefoglalót.

Benyújtási határidő: április 22.

A poszter mérete: A0 (90×120 cm)

A poszterek elfogadásának alapfeltétele: a szerzők közül, legalább egy a kongresszus regisztrált résztvevője legyen.

A legjobb posztereket díjazzuk, bemutatási lehetőségként 2-3 dia elkészítését kérjük.

Programok

A program változás jogát fenntartjuk!
  1. április 28.

Gyulai Törvényszék

(5700 Gyula, Béke sgt. 38. szám)

 

9:00 – 9:50

Perszimuláció – ultrahang a jog tükrében

9:50 – 10:00

Szünet

10:00 – 10:15

Plenáris ülés megnyitása – Köszöntők

Dr. Németh Gábor, Dr. Becsei László,

Dr. Görgényi Ernő, Prof. Dr. Bártfai György, Dr. Párducz László,

üléselnök: Dr. Párducz László,

Dr. Bitó Tamás

10:15 – 10:30

A Human papilloma vírus (HPV) elleni védőoltások lényege és előnyei, a védőoltásokkal kapcsolatos tévhitek és cáfolatuk

Dr. Rozgonyi Ferenc Professor Emeritus –

Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet, Budapest

10:30 – 10:45

Egészségnevelés: a társadalom egészsége

Dr. Kozma Gábor – rektor, főiskolai tanár

Gál Ferenc Főiskola

10:45 – 11:00

NIPT alkalmazása. (Előnyök, hátrányok)

Veszprémi B., Gomány Zs. Molnár G., Labossa L., Bódis J.

PTE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

11:00 – 11:10

Reproduktív korú nők, beteg-, vagy fogyatékos gyermeket nevelők foglalkoztatásának előnyei és hátrányai a HR vezető szemével

Chovan Brigitta1, Szili Károly2,3,4,5

1 Gazdálkodás és Szervezéstudományi Doktori Iskola, Szent István Egyetem, Gödöllő

2 MEDITEAM Szeged ZRt. Szeged

3 Pallasz Athéné Egyetem Pedagógiai Kar Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Kutatócsoport

4 S.O.S. 24 KFT

5 MEDISONO Anyai és Magzati Egészségkutató Központ

11:10 – 11:20

Magzati (és) betegjogok a betegjogi képviselő szemével

Dr. Sipos Orsolya1,2,3, Mák Kornél1,

Dr. Dézsi Csilla1,2,3, Dr. Nagy Z. Zsolt1,2, Devosa Iván1, Dr. Sólya Kitti1,2,4,5,

Dr. Boczek Lilla1,2, Dr. Szvetnyik Fanni1,2,3, Chovan Brigitta6, Dr. Vanya Melinda1,2,7,

Dr. Szili Károly1,2,3,5,6

1 Pallasz Athéné Egyetem Pedagógiai Kar Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Kutatócsoport

2 MEDITEAM Szeged ZRt.

3 S.O.S. 24 KFT, Szeged

4 SZTE-ÁOK, Orvosi Genetikai Intézet

5 MEDISONO Anyai és Magzati Egészségkutató Központ

6 Gazdálkodás és Szervezéstudományi Doktori Iskola, Szent István Egyetem, Gödöllő

7 SZTE-ÁOK, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

11:20 – 11:30

A komplex várandós gondozás és várandós ellátás az üzemorvosi és alapellátási szemszögből

Dr. Szili Károly1,2,3,5, Dr. Sipos Orsolya1,2, Mák Kornél1, Dr. Dézsi Csilla1,2,3,

Dr. Nagy Z. Zsolt1,2, Devosa Iván1,

Dr. Sólya Kitti1,2,4,5, Dr. Boczek Lilla1,2,

Dr. Szvetnyik Fanni1,2,3, Mák Kornél7,

Dr. Vanya Melinda1,2,6, Dr. Párducz László7, Chovan Brigitta8,Prof. Dr. Szabó János4,5

1 Pallasz Athéné Egyetem Pedagógiai Kar Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Kutatócsoport, Kistelek

2 MEDITEAM Szeged ZRt.

3S.O.S. 24 KFT, Szeged

4SZTE-ÁOK, Orvosi Genetikai Intézet

5MEDISONO Anyai és Magzati Egészségkutató Központ

6SZTE-ÁOK, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

7Pándy Kálmán Kórház, Gyula

8Gazdálkodás és Szervezéstudományi Doktori Iskola, Szent István Egyetem, Gödöllő

11:30 – 11:45

Kávészünet

üléselnök: Dr. Szili Károly, Dr. Fest Sarolta

11:45 – 11:55

Morbilli régi betegség és új járványok – egy kis memória fríssités

Dr. Dézsi Csilla1,2,3 ,Dr. Sipos Orsolya1,2,3, Mák Kornél1, , Dr. Nagy Z. Zsolt1,2, Devosa Iván1, Dr. Sólya Kitti1,2,4,5, Dr. Boczek Lilla1,2, Dr. Szvetnyik Fanni1,2,3,

Dr. Vanya Melinda1,2,6,

Dr. Szili Károly1,2,3,5,6

1 Pallasz Athéné Egyetem Pedagógiai Kar Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Kutatócsoport

2 MEDITEAM Szeged ZRt.

3 S.O.S. 24 KFT, Szeged

4 SZTE-ÁOK, Orvosi Genetikai Intézet

5 MEDISONO Anyai és Magzati Egészségkutató Központ

6 SZTE-ÁOK, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika

11:55 – 12:05

Hátrányos helyzetű középiskolai tanulók egészségnevelése

Nagy Magdolna – mesterpedagógus – Gyula

12:05 – 12:15

Mozgásfejlődés-mozgásfejlesztés bölcsődés korban

Dr. Fest Sarolta (Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kar, dékánhelyettes, főoskolai tanár

12:15 – 12:30

Az orvos számonkérhető – de védtelen?

Dr. med. et jur. Vajda György PHD.

Zala Megyei Szent Rafael Kórház, Szülészet-Nőgyógyászati osztály, Zalaegerszeg

12:30– 12:40

Reprodukciós helyzetkép Bácskában

Dr Slobodan Zivkovic

Zentai Közkórház

12:40 – 12:50

A vérzésmentes fogamzásgátlás

Dr. Juhász Lajos1, Dr. Párducz László1,

Dr. Vanya Melinda1, Dr. Párduczné Szöllősi Andrea2 –

1 Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály Gyula

2 Gál Ferenc Főiskola- Egészség és Szociális Tudományi Kar Gyula

12:50 – 14:00

Ebédszünet

14:00 – 15:00

MCSNTT Vezetőségválasztó Küldött közgyűlés

üléselnök: Dr. Gárdos Éva,

Dr. Veszprémi Béla

15:00 – 15:10

Meddig maradnak otthon az anyák gyermekszületés után?

Makay Zsuzsanna, P.h.D.

KSH Népességtudományi Kutatóintézet

15:10 – 15:20

Az iker-szülöttek veszélyeztetettsége az ÉFT-(MDN)-percentilis-mátrix alapján, a 2000-2012. évi születésekben

Berkő P., Joubert  K., Zsákai A.

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar, – KSH Népességtudományi Kutatóintézet, –

ELTE  TTK, Embertani Tanszék

15:20 – 15:30

Roma nők fogamzásgátlási szokásainak vizsgálata

Dr. Vanya Melinda1,2, Devosa Iván 3, Dr. Juhász Lajos1, Dr. Párducz László1,

1 Békés Megyei Központi Kórház, Pándy Kálmán Tagkórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály

2 Mediteam Zrt

3 Pallasz Athéné Egyetem, Kecskemét

15:30 – 15:40

Párkapcsolati erőszak és a szexuális erőszak előfordulásának vizsgálata keresztmetszeti vizsgálat

Dr. Vanya Melinda1,2, Devosa Iván 3, Dr. Juhász Lajos1, Dr. Párducz László1,

1 Békés Megyei Központi Kórház, Pándy Kálmán Tagkórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály

2 Mediteam Zrt

3 Pallasz Athéné Egyetem, Kecskemét

15:40 – 15:50

A krónikus stressz epigenetikai hatásai. Miben segít a Flavon?

Dr. Gaál Emánuel, Dr. Kosáros Andrea

Békés Megyei Központi Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály, Gyula

15:50 – 16:00

Mycoplasma és ureaplasma fertőzések

Dr. Juhász Lajos1, Dr. Párducz László1,

Dr. Vanya Melinda1, Dr. Párduczné Szöllősi Andrea2 –

1 Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály Gyula

2 Gál Ferenc Főiskola- Egészség és Szociális Tudományi Kar Gyula

16:00-16:10

kávészünet

üléselnök: Dr. Vanya Melinda,

Klinger Mária

16:10 – 16:20

A sürgősségi fogamzásgátlás utáni reprodukciós egészségvédelem

Dr. Párduczné Szöllősi Andrea1, Dr. Vanya Melinda2, Dr. Juhász Lajos2, Dr. Párducz László2, prof. Dr. Bártfai György3

1 Gál Ferenc Főiskola- Egészség és Szociális Tudományi Kar Gyula

2 Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály Gyula

3 SZTE-ÁOK Szülészet-Nőgyógyászati Klinika

16:20 – 16:30

Terhességi cukorbetegsèg szürése: új határértékek-új dillemák

Dr. Bitó Tamás – SZTE ÁOK Szülészeti-Nőgyógyászati Klinika

16:30 – 16:40

Kortársoktatás reprodukciós egészségvédelemként

Farkas Dávid1, Dr. Juhász Lajos2, Dr. Párducz László2, Dr. Vanya Melinda2, Dr. Párduczné Szöllősi Andrea3 –

1 SZTE- ÁOK,  V. éves orvostanhalgató

2 Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály Gyula

3 Gál Ferenc Főiskola- Egészség és Szociális Tudományi Kar Gyula

16:40 – 16:50

Lactobacillusok szerepe a Chlamydia trachomatis fertőzések megelőzésében

Dr Virok Dezső – SZTE ÁOK Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézet

16:50 – 17:00

A kongresszus zárása

17:00 –

Fakultatív program:

Gyulai Pálinkafesztivál 2017

BEFIZETÉS

Előzetesen számlát céges támogatás esetén annak a cégnek küldünk, amely e-mail-en vagy levélben hivatalosan elküldi szándéknyilatkozatát a támogatás mértékéről. Regisztrációját akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díja bankszámlánkra vagy postai úton hozzánk beérkezik. Számlát csak a regisztrációs lapon jelzett címre tudunk kiállítani, befizetésének beérkezése után. A számla kiállítása után másik számlát küldeni, számlát korrigálni nem áll módunkban.

Kérjük, hogy a közlemény rovatban szíveskedjen feltüntetni nevét.

LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS

Regisztrációs díjának visszafizetése – annak elküldése után – 2017. április 15-jéig 30%-os kötbérrel lehetséges. Ezután a kötbér 100%-os.

Szponzori Előadás

Rendezvényünkön lehetőség van szponzori előadások megtartására,  további információkról kérjük a parduczlaszlo@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 30 9837296 telefonszámon tájékozódjon.

Egy előadás díja: 100.000 Ft + ÁFA.

Kiállítási lehetőség

Rendezvényünkön lehetőség van kiállítóhelyek bérlésére, további információkról kérjük a parduczlaszlo@gmail.com e-mail címen, vagy a+36 30 9837296 telefonszámon tájékozódjon.

Kiállítóhely díja: 50.000 Ft/m2 + ÁFA (minimum 3 m2 bérelhető)

Programfüzet

Lehetőség van rendezvényünk programfüzetében való hirdetésre, további információkról kérjük a parduczlaszlo@gmail.com e-mail címen, vagy a +36 30 9837296

telefonszámon tájékozódjon.

Elhelyezett reklám díja: 80.000 Ft + ÁFA

Tudományos információ

Dr. Párducz László

Tel.: +36 30 983 7296

E-mail.: parduczlaszlo@gmail.com

Technikai információ

Art Copy Studio Kft.
1096 Budapest, Sobieski J. u. 5/5.
studio.artcopy@gmail.com
+36 66 465 158
+36 70 778 6364
www.crmedia.hu/congress

 

Szervezők:

A Gyulai Kórház Szülészeti – Nőgyógyászati Osztályáért Alapítvány

Cím: 5700 Gyula, Semmelweis u. 1.

Adószám:18387995-1- 04

Bankszámlaszám: OTP 11733027-21185463

 

A Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság

Bankszámlaszám: 10201006-50097429

Adószám:19024749–1–41

Fakultatív program – Gyulai Pálinkafesztivál

Szálláslehetőségek

  A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Tagjainak

 

Tisztelt Tagok, Kedves Barátaim!

 

2017. április 28-án 10 órai kezdettel

a Gyulai Törvényszék dísztermében rendezzük meg 

az MCSNTT IX. szimpóziumát

„A megelőzés szolgálatában” címmel,

amit az MCSNTT éves közgyűlése követ.

 

A szimpózium

Tisztelettel várunk mindenkit rendezvényünkre, amit évek óta a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Békés Megyei Szervezete és az MTA SZAB Reprodukciós Egészség Munkacsoportja szervez.

 

Időpont: 2017.04.28-án 10-14 óráig

Témák:

  • A családtervezés aktuális kérdései
  • Egyházi és állami szerepvállalás a családok életében
  • A HPV szűrés és fertőzés megelőzésének jelenlegi helyzete
  • Az őssejt megőrzés jelentősége és lehetőségei
  • Orvos-technológiai eszközök a korszerű nőgyógyászati ellátásban
  • Magzatvédelem felsőfokon
  • A menopausa aktualitásai

 

Várjuk azok jelentkezését, akik a szimpóziumon 10-15 perces előadás megtartását vállalják. Az előadások bejelentését a kongresszus honlapján (www.crmedia.hu) található információknak megfelelően 2017. április 01-ig kérem a parduczlaszlo@gmail.com e-mail címre elküldeni. Az előadás bejelentéshez szükséges adatok: Az előadó(k) neve, munkahelye, ill. az előadás címe.

 

Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Közgyűlése

 

A Társaság 2017. február 10-én megtartott vezetőségi összejövetelén hozott határozat alapján

kerül sor az MCSNTT közgyűlésére, ahol sor kerül:

  1. az Alapító Okirat módosítására,
  2. a Társaság vezető tisztségviselőinek megválasztására.

 

Az Alapító Okirat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és szóló 2011. évi CLXXV. törvény előírásainak megfelelően kerül módosításra, mely feladatot minden civil szervezetnek legkésőbb 2017 tavaszáig végre kell hajtania.

A Társaság vezető tisztségviselőinek mandátuma lejárt, így a soron következő közgyűlés feladata az új vezetőségi tagok és számvizsgáló bizottsági tagok megválasztása.

 

A választási bizottság tagjai:  

Dr. Annus János

Dr. Joubert Kálmán

Dr. Párduczné Szöllősi Andrea

Dr. Szili Károly

 

Feladatuk az új vezetőségi tagok jelölő listájának előkészítése a következő ciklusra. A Társaság Alapító Okiratának módosítását, illetve annak előkészítését Dr. Cimer Ildikó, a Társaság jogásza végzi.

Közgyűlésre minden tag személyes jelenlétére számítunk!

 

Gyula, 2017. március 26.

 

Dr. Párducz László

elnök

 

 

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ

Tisztelt Egyesületi Tag!

 

A Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Elnöksége ezúton tájékoztatja Önt, hogy a Társaság 2017. április 28. napján 14 órai kezdettel tartja soron következő közgyűlését.

 

Közgyűlés helye:         Gyulai Törvényszék díszterme

Cím:                            5700 Gyula, Béke sugárút 38.

Időpont:                       2017. április 28. 14 óra

 

Napirendi pontok:

  • Közgyűlési tisztségviselők megválasztása.
  • Napirendi pontok elfogadása.
  • Párducz László elnök éves beszámolója a társaság 2016.évi munkájáról.
  • Számvizsgáló Bizottság beszámoló jelentése a Társaság 2016. évi gazdálkodásáról.
  • A 2017. évi költségvetési terv elfogadása.
  • A módosított Alapító Okirat elfogadása.
  • A Társaság tisztségviselőinek megválasztása.
  • Tagdíj.

 

 

Abban az esetben, ha a Társaság közgyűlése a fent meghirdetett időpontban nem határozatképes, akkor annak megismétlésére a napirendi pontok és a helyszín változatlansága mellett 14.30 órakor kerül sor. Ezen közgyűlést a megjelentek szavazati arányától függetlenül határozatképes közgyűlésnek kell tekintetni.

 

A közgyűlésen megválasztandó tisztségviselők: a Tanácsadó testület tagjai, elnök, alelnökök (2 fő), főtitkár, számvizsgáló bizottság tagjai (3 fő). Kérem, hogy a jelöltek személyesen jelenjenek meg, és hozzák magukkal személyazonosító okmányaikat is!

 

Budapest, 2017. március 26.

 

Dr. Párducz László

az MCSNTT Elnöke